Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

2008. 12. 20.

Bánat:

Ma tudtuk meg a kiállításon, hogy Fanni kisebbik kutyája Felice alig 3 hete átsétált a szivárvány hídon.

Mindennapi sétájukat tették a Hajógyári szigeten. Felice beugrott egy bokorba a fogócska hevében, ahol egy kiálló faág felhasította a légcsövét és tönkretette a tüdejét. Még 3 hétig küzdöttek az életéért, mindhiába.

Nyugodj békében Felice!

 

Előzmény, kiegészítés...

 

A "kislánynak" két kutyája volt, Hanky és egy golden retriever. Hanky első tüzeléséig a legnagyobb békében éldegéltek. Valószínűleg rivalizálás miatt, de Hanky agresszívé vált a goldival szemben. A "kislány" megijedt, mi lesz ezek után, hiszen ő mindkét kutyáját ugyanúgy szereti, nem tud szét szakadni köztük. Próbált mindkét kutyával ugyanannyit foglalkozni, egyszerre, és külön-külön. Úgy tűnt rendeződik a dolog, de az újabb tüzelés alkalmával már durvább verekedésekké fajult a dolog. A "kislány" majd két évig küzdött azért, hogy mindkét imádott kutyája megmaradhasson, de sem a körülmények, sem az élethelyzete ( a szüleivel és testvérével él együtt, akik szinte rettegtek ezektől az összetűzésektől) nem tette lehetővé ezt számára. Fájdalmas volt, de ki kellett mondania, az egyiknek mennie kell. Mivel a goldi súlyos beteg, így Hankynek kellett.

 

Ezt a közleményt a "kislány" kérésére teszem, azért, hogy mindenki értse Ő nem egy szívtelen, érzelmek nélküli ember, csak nem volt más választása. Az írás a kutya szemszőgéből íródott, arról, amit szerintem Ő értett ebből az egészből.

Az alábbi írást kérlek ezek tükrében olvasd, nem ártó, bántó, minősítő szándékkal íród.

 

2008.08.24.

 

 

 

Bánat:

  

Megszületett, szép volt és okos. Vidáman játszott az alomban. Hitte egy napon érte is eljön a GAZDI. Így is lett. Kedves mosolygós kislány volt, beleszeretett, csóvált neki, leste minden mozdulatát. Okos barna szemeit megtöltötte valami megmagyarázhatatlan csillogás. Hazavitték, szerették, legalábbis ezt mondták neki. Nem értette mi ez a szó, de ahogy mondta, hozzábújt és hosszú füleibe súgva a "szeretlek " tudta, csak is valami jó lehet. Kis szíve gyorsabban dobogott.  Tél lett, majd tavasz, nyár és ősz, a világ a legnagyobb rendben forgott. Megtanult mindent, amit csak akartak Tőle, szépen állt, nem mozdult, futott a ringben, helyben maradt és apportírozott, légszimatolt és lőtt vadat hozott. CAC, HFGY, kitűnő I és ki tudja még mit nem ért el?! Nem számított, csak az, hogy a Gazdi  Boldog volt! És ettől  Ő is. Aztán jöttek a bajok. Már ritkultak a fülbesuttogások, rándult a póráz hangos volt a szó. De még bízott, hitte majd jobb lesz. Igyekezett "jókutya" lenni, de nem ment. Olyannyira nem, hogy mennie kellett. Nem értette. Mi az, hogy nem maradhat? Ez az Ő otthona, a fekhelye, a tálja, kertje... gazdája.  Csak azt érezte szívverése gyorsul, a mellkasából majd' kiugrott. Elhagyták, cserbenhagyták. Mint egy széket kitették. Álmában még játszott a kislánnyal, fülébe suttogta azt a szeretleket... álmában OTTHON volt.

Új gazdit kapott, nem volt ez rossz, csak éppen nem az Övé. Megint igyekezett. Gyorsan tanult, bár nem mindent értett. Leginkább azt nem, mikor jön érte a kislány és sugdos újra a fülébe, mikor fésülgeti hajdanán fényes bundáját, mikor viszik Őt HAZA? Szerették Őt itt is, enni is kapott, meg simogatást is és dolgozhatott megint. Az jó volt. Ismét bizonyíthatta "jókutya". Már nem jött újabb év, csak a baj. Mennie kell. Megváltoztak a körülmények. Nem Ő tehet róla. Sajnálom. Mondták. Ő is sajnálta. Leginkább azt, hogy balga módon megint elhitte, szerethetik. Hogy megint GAZDÁJA van. Összetörték a szívét. Újra. Vajon lesz-e még neki egyszer ebben az életben GAZDÁJA?!  Nem értett semmit. Sétáltatták és telefonáltak, csak a feszültséget érezte, s nem tudta mi vár rá.

Bízott. Egy emberben hihetett már csak. "Tenyésztő"   így nevezték.

Mikor megszületett is ott volt vele, a kiállításokon is szurkolt érte, könnybe lábadt szemmel dicsérte, simogatta és szavak nélkül is érezte a szívében azt a csodás dobogást. Mindig örült, ha láthatta. Most ismét előkerült. Ideges volt, tudta, Ő akkor is mellette van, ha megint "szék" lesz. Így is lett.

Most új Gazdákhoz került. Álmában sem hitte volna, hogy újra a fülébe suttognak, hogy simogatják és fésülik, hogy kertje és háza lesz, hogy ágyban alhat és uzsonnát kap, hogy neki sül a hús a tepsiben, hogy ölben nézheti a tv-t. Újra kihajtott a remény csírája kicsiny szívében. Még nem meri elhinni, de boldog. OTTHON van.

 
Öröm : Hanky ma GAZDÁRA talált! 2008.07. 27.

  Hanky

Hírek Hanky-ről:

2008.08.10.

Mióta új Gazdikhoz került, nem szívesen játszott a labdával, pedig azt mondták az a mindene. Most megfigyelőt játszott inkább. Egy pillanatra sem tévesztette szem elől a Mamát. Ül a heverőn mellette és csak nézi, szép barna szeme megtelik csodálattal, s azt mondja, "látod? - Ő az én GAZDIM,  milyen jó, hogy szeretnek megint!"

Ha kimegy a kertbe követi, a wc elött is türelmesen vár, utána megy a nappaliba, mellé hever a kanapén,nézi vele a tévét s legmélyebb álmából is felriad, ha kimegy a konyhába egy pohár vízért, netán beengedi a cicát. Aggódik, nem akar megint magára maradni. A szíve azt súgja, nem kell már félni, de még nem tud teljesen felengedni. Az'tán ott a Papa. Érzékeny ember. Nem kiabál, nem veszekszik, símogat és szeret. Néha könnybe lábad ennek a felnőtt férfinak a szeme, mikor arra gondol, min ment át négylábú barátja. A legjobb. Az Emberé. Mondják. Még jó, hogy ennyire őszinték. Az állat sosem tenné ezt a LEGJOBB BARÁTJÁVAL. Ez is minket minősít. A Csúcsragadozót! A fejlett agyunk erre képes. Kár, hogy nem az emoncionális intelligenciánkat fejlesztjük. Talán, nem volna most saját honlapunk, de talán, több boldog kutyát láthatnánk az utcán sétálva. Talán, nem volna megszokott dolog  láncon tartani állatokat. És talán tényleg tudnánk, hogyan is kell szeretni. 

Úgy, ahogyan Hanky teszi.